Dolgozunk

Ti kérdeztétek, mi válaszolunk

Ha kíváncsiak vagytok min és hogyan dolgozunk, itt feltehetitek kérdéseiteket.
A feltett kérdések akkor kerülnek ki az oldalra, amint az adott téma felelőse megtekintette és válaszolt rá.

Az elküldéshez a gombot itt csúsztasd végig!

Eddig kérdeztétek

Megválaszolt kérdések: 546 | Válaszra váró kérdések: 111
Kérdés
Kérdés:
 
Kérdező neve: Bence
Eddig 1 látogató jelölte hasznosnak
dátum: 2013. 08. 06.
 
Sziasztok!

Először is gratulálnék ahhoz a remek szemlélethez, ami az eddig elhangzottak alapján tükröződik. Nagyon szimpatikus, ahogy hozzá álltok mind a rendszerhez, mind a kommunikációhoz.

A papokkal kapcsolatos az első kérdésem, korábban az adott istenség által birtokolt szférák száma határozta meg az elérhető fohászok számát. Az UTK-ban már a fohászok erősségét is befolyásolta (nem volt rossz ötlet).

Elképzelhető, hogy szakítotok a kevesebb szféra, kevesebb hatalom megközelítéssel?

Gondolok itt arra, hogy az egyszem szférás papok, a nyilvánvaló hátrány mellett, némi előnyre is szert tehetnének a birtokolt szférán belül.

Tehát a több szféra több fohászt, a kevesebb szféra pedig specializáltságot jelenthetne.

Még valami, hogy kezeli majd a rendszer a paplovag vs. lovagot?

Mindketten jellemzően nehéz fegyverzettel küzdenek, ellenben a paplovag pár szint elteltével elég komoly támogatást kap istenétől … csúnyán hangzik, de nem éri meg lovagot indítani, a paplovagban minden benne van, ami a lovagban is.

Ettől függetlenül a személyes kedvencem továbbra is a „művelt” raboránus lovag, ugye ki lesz dolgozva?

(Mik és mekkorák lesznek a különbségek lovagok, paplovagok között…:)

-Üdv., Bence.
 
Válasz
Válasz:
 
Válaszadó neve: magus.hu-verren
Eddig 3 látogató jelölte hasznosnak
dátum: 2013. 08. 06.
 
Szia!

Köszönjük a szép szavakat, a PR-osunk sem fogalmazhatott volna szebben! ;)

Mivel istenüktől függetlenül a papok is ugyanannyi pontból gazdálkodhatnak, így a kisebb istenek papjai könnyebb szívvel tudnak egy-egy árkánumra specializálódni. Az összefüggés azonban alapvetően megmarad: kisebb isteni jelenlét, kevesebb szféra, kisebb erejű támogatás. Ugyanakkor a kevesebb egyházi szolga okán, nagyobb eséllyel figyel fel papjára egy kisebb isten.

A paplovagok papi hatalmukat nem kasztból kapják, vagy erősítik, hanem sorsponttal és fejlődési pontokkal fizetnek érte. A játékoson múlik, hogy paplovagja a papok vagy a lovagok előnyeihez húz inkább. Alapesetben nagyobbrészt lovagként gondolunk a paplovagokra. A Raboránus lovagok biztosan helyet kapnak majd a megfelelő kiegészítőben.
 
Kérdés
Kérdés:
 
Kérdező neve: Kocek
Eddig 0 látogató jelölte hasznosnak
dátum: 2013. 08. 04.
 
Sziasztok!

Két kérdéssel fordulnék hozzátok:

1. Érdekelne, hogy tervben van e Weila és Igere kultuszának újraélesztése? Ha igen, játszható lesz esetleg Weila pap vagy akár Igere papnő?

2. Egyes regények sokszor olyan karakterekhez hozták meg a kedvemet, ami eddig nem volt játszható vagy szinte lehetetlen volt vele életben maradni ilyen-olyan okok miatt. A sok ilyen ötletet nagyon leszűkítve: lehetséges lesz-e esetleg egy ötödkori kalandot mesélni és ott kyr pusztítóval játszani, illetve az eddig kevesebb/nem túl előnyös szférával rendelkező istenek papjaival továbbra is nehezebb lesz a játék?
 
Válasz
Válasz:
 
Válaszadó neve: magus.hu-verren
Eddig 0 látogató jelölte hasznosnak
dátum: 2013. 08. 04.
 
Szia!

Nem azonnal, de a későbbiekben várható olyan kiegészítő, mely a hetedkoron kívül más korokban nyújt játéklehetőséget.

A karakteralkotási szabadságnak köszönhetően gyakorlatilag bármilyen egyedi, különleges karakter elképzelhető, legfeljebb meg kell fizetni az árát. Az online rendszerben lehetőségetek lesz új iskolákat, hivatásokat, rendeket teremteni, melyeket a rendszer segít kiegyensúlyozni. Ami pedig tetszetős, hangulatos azt megoszthattok másokkal (részévé téve az ő Ynevüknek) ill. hivatalossá tehetünk.

A papok ereje, lehetőségei továbbra is kötődnek istenéhez, isteneihez, de egy pap is sokféle más dologban is járatos lehet ill. további előnyt jelent számára rendje és befolyása. A papok hatalma tehát hármas alapokon nyugszik: istenének adományain, egyházának, rendjének támogatásán és világi kapcsolatain.
 
Kérdés
Kérdés:
 
Kérdező neve: Triordan
Eddig 0 látogató jelölte hasznosnak
dátum: 2013. 08. 01.
 
Sziasztok!

Az lenne a kérdésem, hogy lesz-e végre egy táblázat, hogy hol milyen nyelvet beszélnek, melyik isten, milyen áldozatot vár el, és milyen gyakran?

Igencsak érdekelne, hogy hozzányúltok-e az árakhoz? Az előző rendszerekben az árak igencsak groteszkek voltak!

Válaszaitokat előre is köszönöm!
 
Válasz
Válasz:
 
Válaszadó neve: magus.hu-verren
Eddig 2 látogató jelölte hasznosnak
dátum: 2013. 08. 02.
 
Szia!

A világleírások egy része táblázatokból fog állni, ahol az adott kultúrákra jellemző információk lesznek.

Az árak kérdése igen komplex: a mágia, pszí, térkapuk mind-mind jelentősen befolyásolják ezeket. Éppen ezért, mivel mindezek elhelyezésre kerülnek/kerültek az árszabásokat is reformálni kell. Ugyanakkor próbálunk egy olyan szemléletet is meghonosítani, ahol nem kell mindent petákra kiszámolni, hanem életmódokban gondolkodunk és csak a ritkaságok esetén kell "petákozni".

Nagyon szívesen!
 
Világ
 
Kérdés
Kérdés:
 
Kérdező neve: Krisztián
Eddig 0 látogató jelölte hasznosnak
dátum: 2013. 07. 19.
 
Üdv!

A kultúrák között szerepelni fognak a szukék?

Nem tudom, hogy a korábban felsorolt kultúrális/földrajzi régiók melyikében szerepelhetnek Felső-Északföldén?
 
Válasz
Válasz:
 
Válaszadó neve: magus.hu-verren
Eddig 0 látogató jelölte hasznosnak
dátum: 2013. 07. 19.
 
Üdv!

Igen, Felső-Északfölde részben.
 
Világ
 
Kérdés
Kérdés:
 
Kérdező neve: Tyeoral
Eddig 1 látogató jelölte hasznosnak
dátum: 2013. 07. 18.
 
Üdv!

Van sok kérdésem, párat felteszek, szerencse, hogy ez a rovat erre való. :)

Az alapkönyvben megemlítitek-e az egyes országok/kultúrák egymáshoz való viszonyát, mert szerintem pár mondatban jó lenne. Pl. Gorvik-Shadon kapcsolata, stb... Esetleg később kiegészítőkben akár lehetne egyes rendek viszonyáról is beszélni (vagy akár az online felületen).

Gondolom igen, de azért megkérdezem, lesznek-e a szabályokra példák az alapkönyvben vagy online? (Jani karaktert alkot, harci szabályok, stb...)

Az alapkönyvben pár alap bestia/szörny leírás lesz? Ha igen, akkor ezeket mennyire részletezitek, gondolok itt kinézetre, általános harci taktikáikra, stb, esetleg akár dnd-ben nekem nagyon tetszett a lore leírás, azaz melyik karakter mit tud az adott dögről. Talán ez már inkább Bestiárium kiegészítő tartalma, de akkor is érdekelnek a tervek. :)

Írtátok a három fokozatú szabályrendszeri bonyolítást, ezek gondolom legózhatóak lesznek?

Basszus öreg fejem létére egyre jobban érdekelnek a történések, teljesen visszamentem tizen-huszon éves szintre. :)
 
Válasz
Válasz:
 
Válaszadó neve: magus.hu-verren
Eddig 5 látogató jelölte hasznosnak
dátum: 2013. 07. 18.
 
Üdv!

Nekünk pedig sok válaszunk van és napról-napra egyre több! ;)

A kultúrkörök leírásánál is látható, hogy hangsúlyt fektetünk a viszonyokra, ez megjelenik a leírásokban is. Az Erv-toroni, gorviki-shadoni viszonyok a legérdekesebbek. Az online felületen pedig ezeket bőven fel lehet dúsítani.

Gyakoralatias lesz a könyv, példákkal, útmutatókkal, ábrákkal. Az online rész itt is több lehetőséget kínál, és reméljük ti is segítetek majd növelni az ilyen irányú tartalmakat. Tervbe van véve szabályrendszer magyarázó videók/animációk készítése is youtube csatornára.

A bestiákkal kapcsolatban arra biztatjuk az írókat, hogy a hiedelmekről, babonákról is írjanak, amelyek néha akár igazak is lehetnek, ne csak az "igazságról". Legyenek kicsit kiszámíthatatlanabb ellenfelek. Arra vonatkozóan lesznek útmutatások, hogy származástól, képzettségektől függően mit tudhat a karakter az adott lényről. Valóban ez külön kiegészítő lehet, vagy kiegészítők része, az alapkönyv megteremti a kereteket néhány példával "illusztrálva". Ami mindenképpen újdonság lesz, a bestiákra jellemző egyedi harcmodorok és képességek rendszere ill. igyekszünk mindenhol kaland/epizód ötleteket is adni.

A három fokozat is legózhatósággal párosul, azaz menet közben lehet a módszertant változtatni, ahogyan a kaland dinamikája vagy a játékosok igénylik.

A kérdéseidből is ez jött le, ami nagyon jó, mert ez volt a cél! ;)