Dolgozunk

Ti kérdeztétek, mi válaszolunk

Ha kíváncsiak vagytok min és hogyan dolgozunk, itt feltehetitek kérdéseiteket.
A feltett kérdések akkor kerülnek ki az oldalra, amint az adott téma felelőse megtekintette és válaszolt rá.

Az elküldéshez a gombot itt csúsztasd végig!

Eddig kérdeztétek

Megválaszolt kérdések: 546 | Válaszra váró kérdések: 109
Kérdés
Kérdés:
 
Kérdező neve: TTb
Eddig 0 látogató jelölte hasznosnak
dátum: 2013. 06. 05.
 
Szia Verren!

Köszönöm a válaszokat :)

Azért nagyrészt a varázslo(va)kra kérdeztem rá, mert azt nagyon sarkallatos és utált résznek éreztem mindig a mágusban (az etk-ban, név szerint, bár vannak, akik erre felhördülnek, hogy másik nem is volt, én szerettem az utk-t). Értem ez alatt, hogy volt többször, hogy azt mondta a KM, hogy varázsló sztorno, mert túl táp.

A csontalakítgatást úgy értettem egyébként, hogy egy darab csontból tud-e mágiával mondjuk páncélt formázni (több darab csontból nyilván, a lényeg, hogy ezeket a csontokat nem pont úgy gondoltam, hogy élő hússal vannak "fűszerezve" :D), csontgólemet csinálni, vagy az alapelv az lesz, hogy suszter maradjon a kaptafánál, muszta meg a Musztafánál, nekro meg maradjon az idézgetésnél, nem kell neki (vagy durvább esetben nem is tud tanulni) anyagmágiát, mert azt csak az anyagmágus tud, és kell egy olyan iskolát is külön elvégezni. Tehát a varázsló részben megmarad dnd-etk vonalon "generikus"-nak, vagy mostantól "egy ág, mert azt is egy élet kitanulni."

Szobatudós vs kalandozó varázsló: én itt arra gondoltam, hogy senki nem születik első szintű varázslónak. Hogy is kezdődnek az előtörténetek? (egyébként sajnos nagyrészt fiatal koromban már varázslónak/katonának/tolvajnak tanultam, így lettem első szintű...) Mi a helyzet a "Hentes voltam, bárdot fogtam", "boltosként megöltem valakit, akit az éj sötétjében tolvajnak hittem, de csak a legényem volt, így elmenekültem"? Ők milyen "kezdőiskolát" válasszanak?
 
Válasz
Válasz:
 
Válaszadó neve: magus.hu-verren
Eddig 2 látogató jelölte hasznosnak
dátum: 2013. 06. 05.
 
Szia! Szívesen!

A mágia átalakítása pontosan ezeket a célokat szolgálja: stílusos, élvezetes játék mellett megtalálja helyét a kalandozócsapatban. Önkontroll nélkül működőképes lesz, de erről majd az összefoglalóban részletesebben írunk.

A mágiaiskolák átjárhatóak, kombinálhatóak lesznek, a mágiahasználat magasabb szintjén pedig szinte bármilyen kombináció megvalósítható ill. alacsonyabb szinten tanulhat új varázslatokat, melyek ritkák. Nyilván meglesz az ára az ilyen speciális utaknak. A mágiaiskolák lehetőségei be lesznek határolva, tehát az általad említett nem megy anyagmágia nélkül, de a tanulás lehetősége elérhető lesz a legtöbb esetben. Ennélfogva nem hagyományos felfogású varázshasználók lesznek, a többségük specialista lesz. A régről ismert varázslók ritkábbak lesznek.

Csavargó, rabló, útonálló stb. is mind hivatások lesznek és karakteralkotáskor a családi háttér is kap néhány támpontot. Ennélfogva gyakorlatilag bármilyen életút elképzelhető és támogatott, nem csak a sima, tiszta út.
 
Kérdés
Kérdés:
 
Kérdező neve: Levente
Eddig 1 látogató jelölte hasznosnak
dátum: 2013. 06. 03.
 
Sziasztok!

Ha valamelyik kérdés már elhangzott bocs, nem sikerült mindent végigolvasni.

Boszorkánnyal és a mágiájával akartok valamit kezdeni? Van egy szerintem tök feelinges része a mágiának, de csak női játékosok és NJK-k használhatják.. Például tapasztalati asztrál-varázsló, aki nem mozaikvarázsló, nem boszorkány, nem boszorkánymester.

Hasonlóan, az átkok használhatóvá tételén gondolkodtatok már? Szerintem nagy szerepjáték-lehetőség van benne, de mind otthon, mind versenyen keveset láttam használni. Az idézésekre (élőholt, démon, elementál, asztr-mentál lény) van valami koncepció?(meg kell alkudni vele stb.)

Varázstárgy készítésről mi az elképzelés? Általános leírás vagy varázstárgylista? Milyen gyakoriak Yneven?

Kitartást a fejlesztéshez!
 
Válasz
Válasz:
 
Válaszadó neve: magus.hu-verren
Eddig 2 látogató jelölte hasznosnak
dátum: 2013. 06. 05.
 
Szia!

Nemrég válaszoltunk egy igen hasonló kérdésre!

Amit ahhoz hozzá tudunk tenni: több olyan Iskola és Mágiaforma lesz, mely a női játékosokat célozza meg. A Boszorkányok több speciális irányzatot kapnak és megjelennek a nő szerencsevadász Iskolák/Hivatások, mint például a "Bűvtáncos".

Átkokról: nagyobb szerepet szánunk neki, de vélhetően inkább kaland, semmint szituációs elem lesz. Átkokkal csak úgy nem fognak dobálózni a karakterek, de át fogja szőni a karakterek életét az átkozódás :D A profán mágiáhasználat által leginkább támogatott "gonosz" mágiaalkalmazás lesz.

A túlvilági lények logikus, rendszerezett, részletes támogatást kapnak. Magyarázatot nyer az élőholtakat mozgató mágia, és a tekintélyük is a helyére kerül. Egy zombi elleni harc igazi mészáros munka lesz: csontjait összetörni vagy elégetni... sziszifuszi és veszélyes feladat lesz felkészültség és megfelelő felszerelés nélkül... A démonok több helyen is kapcsolódni fognak az új rendszerhez: szerafizmus, isteni erők, idézések kapcsán. A módszertől, a karaktertől és a démontól függ, hogy milyen lehetőségeid lesznek a démonnal szemtől-szemben. A jelmágia is sok változáson megy át: egy démon ellen - megjelenését követően -, átmeneti védelem nyerhető óvó varázskörrel melyet kutyafuttában maga köré húzott a varázstudó a homokban... míg a vonalai töretlenek ;)

A varázstárgyaknak több formája is lesz: használat útján vált azzá, mestermunka által, rúnamágiával, tartós áldással vagy speciális varázstárgy készítéssel. A rendszer többi eleméhez hasonlóan 3 szintje lesz ennek is. Kidolgozott varázstárgyak, részben kidolgozott varázstárgyak és mozaikokból összerakható. A gyakoriságuk nagyban függ attól a ténytől, hogy alkotójával folyamatosan gyengülő szimpatikus kapcsolatban áll, mely szimpatikus viszony függ a varázstárgy erősségétől is. Ennek köszönhetően egy előrelátóbb alkotó vár 10-20 évet, mire a piacra dobja alkotását... Mondhatjuk bátran, igazi kincs lesz egy erős varázstárgy.

Köszönjük, nektek hála egyre több van!
 
Kérdés
Kérdés:
 
Kérdező neve: Al-Wanes
Eddig 0 látogató jelölte hasznosnak
dátum: 2013. 06. 03.
 
Üdvözletem :)

Épp most olvasom hogy a papi gyógyítás visszafogottabb lesz. Amit őszintén szólva furcsállok, mert eddig se volt épp hosszú pórázon tartva. Tapasztalatból mondom keserves volt látni ahogy egy élet lélek szférával rendelkező jót akaró pap nem tud mit kezdeni a játék során. Persze nem én vagyok a mesélők kincse a játékos meg próbálkozott de lássuk be : harcértékei egy papnak nincsenek, nem is arra való, hát akkor varázsolni(a halál volt az egy igazán ütős szféra)- gyógyitás csak harc után amikor az elvérző társat meg kell áldani és utána kézrátéttel gyógyítani - maradtak a tapasztalt/tanult ismeretek.. Ergó könyvmoly lett a papunkból.

A pszi ötletek is tetszetősek voltak amit az egyik kérdező vetett fel. A sok másik pszivel kapcsolatos kérdés mellet...

Így aztán felmerültek bennem a következő kérdések:

1. Érdemes így visszafogottabbá tenni a gyógyítást? Esetleg van rá ötlet mi helyettesíti?

2. Ha már pap: sajna mindenkinek volt valami (mágikus vagy fizikai) védelme, csak neki nem. Lesz e téren változás?

3. A pszit milyen irányba kívánjátok terelni?

Elnézést ha túl nyers voltam, csak a hirtelen gondolatrohamot próbáltam mederbe terelni.

Minden esetre sikeres munkát kívánok nektek. :)
 
Válasz
Válasz:
 
Válaszadó neve: magus.hu-verren
Eddig 1 látogató jelölte hasznosnak
dátum: 2013. 06. 05.
 
Üdv!

A papok és más felkentek számára is sokirányú fejlődési lehetőség lesz adott. Olyan világi dolgokban mélyülhetnek el, amellyel teljes értékű társai lehetnek a hagyományos karaktereknek.

A gyógyítás terepen inkább elsősegély/életmentő lesz, egy székesegyházban, megfelelő beavatású főpappal és remek segítőkkel azonban a legnagyobb csodák is létrehozhatóak lesznek.

Nos, alapvetően nincs problémánk azzal, ha a papok többsége közösségi vezető, rendi tag vagy éppen könyvmoly! ;)

Pszí/gyógyítás: azt gondoljuk, hogy az asztali szerepjáték több, mint egy dobókockás Diablo (amit egyébként többen szerettünk). A régi rendszerben túl könnyű volt talpra állítani az egész súlyosan sérült csapatot, az új rendszerben arra lesz elég, hogy elvonszolják magukat menedékbe...

A papok támogató szerepe jelentősen nőni fog. Oltalmazó és környezeti, emberi befolyásoló képességük igazi szerepjátékra ad módot.

1. A gyógyítást nem helyettesítjük, kaland lesz a kalandban olyan helyre jutni, hogy súlyos sérüléseket is tudjon a pap kezelni.

2. Igen, mágia, isteni erő és pszí nélkül is lehet elégséges védelme egy karakternek, de +1 védelmet lehet minden az előbb felsorolt módszerekkel szerezni.

3. Hasznos, de nem döntő erejű kis segéd lesz a pszíből.

Semmi gond, véresen szeretjük! ;) Köszönjük, sok segítséget kapunk!
 
Kérdés
Kérdés:
 
Kérdező neve: Artak
Eddig 0 látogató jelölte hasznosnak
dátum: 2013. 06. 03.
 
Sziasztok!

Én mindig is keveselltem a mágiahasználó kasztok számát. A tűzvarázsló túl egysíkú, a boszorkánymester túl sötét, a varázsló pedig nem épp kalandozó alapanyag. Mindegyik remek kaszt a maga nemében, mindegyikkel rengeteget játszottam, de valahogy egyik sem 100%-osan az én stílusom. Régebben pl volt illuzionista. Az egy mókás és nagy kreativitást igénylő kaszt volt. Személy szerint szeretem pl a céhen kívüli boszorkánymesterek kötetlenségét, de a mágiájuk egy részével nem szimpatizálok. Az Ad&D-ben pl szerettem a boszorkánymesteri kasztot mivel azok nem olyan akadémikus varázshasználók voltak mint a varázslók, de a mágiájuk ugyanolyan sokszínű volt (gyak ugyanaz).

A kérdésem igazándiból a következő. Várható új mágiahasználó kaszt? És ha igen akkor milyen jellegű lesz?

Ha már volt ilyesmiről szó akkor elnézést, még nem olvastam át a fórumot.

Üdv
 
Válasz
Válasz:
 
Válaszadó neve: magus.hu-verren
Eddig 0 látogató jelölte hasznosnak
dátum: 2013. 06. 05.
 
Szia!

A hagyományos kasztok megszűnnek, a kötöttségek megváltoznak. Minden mágiaforma MágiaIskolá-ba, illetve a MágiaIskola alá tartozó MágiaÁg-ba csoportosul. Az iskolák/mesterek és a karakter "közös" döntése, hogy milyen Iskola, milyen Ágában mennyire mélyül el. Azon karakterek, aki sok mágiaformában lesznek magasabb szinten járatosak, nyilván kevésbé lesznek jók másban. De lehetőség lesz olyan kombinációkra, melyekre eddig nem volt lehetőség.

Remélem az összefoglalók segítenek majd a könnyebb tájékozódásban, sorról-sorra vesszük a témaköröket.

Üdv!
 
Kérdés
Kérdés:
 
Kérdező neve: AThompson
Eddig 0 látogató jelölte hasznosnak
dátum: 2013. 05. 30.
 
A dorani nekromaták megkapják végül a hatalomneszezésüket, vagy megmaradnak szimpla mágiahasználónak? :)

Erről a szabadmágia dologról tudsz esetleg valami bővebbet mondani? Ha jól értem ez valahol a mozaikmágia fölött lesz szabadságban és bonyolultságban is?

Köszönöm a válaszokat! :)
 
Válasz
Válasz:
 
Válaszadó neve: magus.hu-verren
Eddig 2 látogató jelölte hasznosnak
dátum: 2013. 05. 30.
 
Jajj, dartonra mondom ez a varázslói arrogancia!!! :P

Speciális varázsló kaszt lesz. Előnyökkel, hátrányokkal, érdekességekkel.

A szabadmágia egyszerűbb és kötetlenebb lesz a mozaikmágiánál, erősségben viszont nem éri utol. Ez nem egy mágiahasználati szint lesz, hanem egy másik iskola, egy másik út. A rögtönzés, az intuíció művészete művészete.

Szívesen!